Ingyen reklámmal segítünk vállalkozásoknak!!!

Szállodák, éttermek, szépségszalonok, lakberendezési-, ruházati-, műszaki áruházak… és egyéb üzletek, szolgáltatók.
Ingyen reklámmal segítünk, ha most korlátozva, vagy zárva az üzlet!
Gondolkodj előre, hogy behozd az elmaradást!
Együttműködésünk ingyenes és semmilyen kötelezettséget nem jelent!

A vírushelyzet miatt a gazdaság szinte minden szereplője nehéz helyzetbe került, ezért segítséget nyújtunk olyan vállalkozásoknak, amelyek a pandémia miatt kerültek nehéz helyzetbe

1992-ben alapított kiadónk számára adott, hogy százezernyi embert érünk el országosan és világszerte a Hírnök Magazin, Hírportálunk, honlapjaink,  illetve HírM@il üzeneteink által.
Sajtóközpontunk (www.sajtokozpont.hu) és partnereink együttműködésével, mintegy 200 ezer nyomtatott példányban és egyéb helyeken (helyi TV, online sajtó, honlap, tábla…) több százezernyi embert érhetünk el.

Egyedi módon célzottan is meg tudjuk szólítani egyes települések és kistérségek lakosait (kiemelt települések, kerületek ITT), így ezeken a területeken a kisebb, helyi vállalkozások is előnybe kerülhetnek!

Tehát, számunkra adottak a lehetőségek, amit most segítségre is hasznosítunk!

Háromféle megjelenést ajánlunk INGYEN!

1. Kiemelt hirdetés Információs központunkban (www.hirnok.hu/infokozpont), illetve a címjegyzékben (www.cimjegyzek.hu)

2. Hírnök Ajándék kampány
Főbb elemei:
– Kiemelt megjelenés és bemutató Ajándék honlapunkon (www.hirnokajandek.hu), ahol ajándékutalvánnyal irányíthatja a figyelmet üzletére, szolgáltatására!
– Megosztjuk Facebook oldalunkonwww.facebook.com/hirnokajandek,
– Bekerül Ajándék oldalunk Naptárába, amely „tükrözve” van, így automatikusan felkerül kiemelt honlapjaink oldalsávjába,
– Megjelenik a Hírnök Magazinban,
– HírM@il üzenetben elhelyezzük, illetve elküldjük olvasóinknak az ajándékkóddal és magazinunkkal és – ahol az önkormányzattal együttműködünk – a helyi lappal

3. A saját megjelenési lehetőségek mellett, Sajtóközpontunk (www.sajtokozpont.hu) által, egyes településeken, kistérségekben – ahol együttműködünk az önkormányzattal, illetve helyi lappal, televízióval –, további kedvezményes megjelenésekkel tudunk segíteni.  

Amennyiben vállalkozásod a vírushelyzet miatt veszteséget szenvedett jelentkezz a hirnok@hirnok.hu e-mail címen. A tárgymezőbe írd be: Jól jön a segítség!   

Ajánlatunkat korlátozott mennyiségben tudjuk biztosítani! Érdemes mielőbb jelentkezni!


Reklám mindenkinek kell!!!
A nehéz időkben még nagyobb a szükség hirdetésre,
hogy érdeklődést generáljunk
és magunkra irányítsuk a figyelmet!

Megosztási lehetőségek